Untitled Document

Barabás Miklós, a festő

Barabás Miklós, festő elődeinél könnyebben találta meg helyét és feladatát a magyar társadalomban. Az erdélyi származású, ügyes és találékony festő tizenhárom éves korától foglalkozott természet utáni arcképrajzolással. Kisvárosi piktoroktól, szobafestőtől, színházi díszletfestőtől szerezte első ismereteit, a technikát gyorsan és sikeresen sajátította el. Tizenhét-tizennyolc éves korában már arcképmegrendelései voltak.

1829-ben a bécsi akadémiára ment, de csak néhány hónapig tanult ott. Bár az akadémia egyes tanítási elveivel nem értett egyet, a bécsi polgári arckép- és életképfestészet jellemző vonásait megfigyelte, és a későbbiekben felhasználta. Megtanulta, hogyan kell előnyösen beállítani a modellt, hogyan kell kiemelni az arc és az alak kellemes, szép tulajdonságait, eleven, nyugodt, derűs arckifejezést festeni minden megrendelőnek.

1831-ben Bukarestbe hívták festeni, s ott is maradt 1833-ig. Sok portrét készített, miniatűr arcmásokat és reprezentatív arcképeket egyaránt. Az alakokat élményszerűen, vonzóan állítja be, képei sok éles megfigyeléssel, apró finomsággal gazdagok.

1833-ban Velencébe ment az ottani akadémiára tanulni, azonban itt sem töltött sok időt. Velencében szerzett barátjával, a skót William Leighton Leitch-csel nagy olaszországi kóborlásra indultak. Leitch (1804-1883) a nagy múltú angliai vízfestészet egyik tehetséges képviselője. Tájképein Barabás az eddig látottaktól teljesen eltérő előadásmóddal találkozik. A széles ecsetkezeléssel festett, finom árnyalatokban gazdag, levegős, minden színpadszerűségtől mentes tájábrázolások meglepően újak a bécsiek aprólékosan kiszínezett képei után. Leitch hatására számos vízfestményt készített olasz tájakról, s sokat tanult tőle a távlattan és a könnyed, érzékletes festés területén is.

Barabás a harmincas évek közepén hazatért, és Pesten telepedett le. Rövid idő alatt megbecsült emberré vált. A nemzeti kultúra megteremtéséért fáradozó irodalmi körök, a pártoló főurak és polgárok igen sokat vártak tőle. Ebben az időben rengeteg arcképmegrendelést kap, az irodalmi lapok, évkönyvek grafikai illusztrációit várják, a népiesség mozgalmának képviselői a magyar népi életkép létrehozását sürgetik nála. Barabás nagy buzgalommal és lelkesedéssel tett eleget ezeknek a kívánságoknak: boltcégért fest, költők műveit illusztrálja, divatlapoknak rajzol, és írók arcképeit készíti, a társadalmi élet kiválóságai és polgári családok lányait a mesterember állandó gondosságával és érdeklődésével festi meg. 1836-ban nagy kitüntetéseként a Magyar Tudományos Akadémia tagjai közé választotják.

A negyvenes évektől a festészet mellett másik fő műfaja a litográfia, a kőrajzolás lett. A sokszorosított grafika ekkor még új, népszerű ágát már a húszas években megtanulta és megszerette. Litografált arcképeiben a század minden jelentős magyarországi személyiségének arcvonásait megőrizte. Petőfi Sándor - akit szintén lerajzolt - kissé mosolygott ezen a nagy arcképkészíttetési lázon:

"Hja, mikor az olyan szép, ha az embert
Barabás lepingálja, s a szerkesztők aztán szétküldik..
s a közönség bámulva kiált föl: Tehát ilyen ő ?!"

Barabás a közönség ábrázolási igényeihez igazodva, az olajfestésbe nem viszi át a vízfestmények szabadabb, nagyvonalúbb stílusát. Legtöbb portréjában folytatja korábbi, idealizáló, az előnyös tulajdonságokat hangsúlyozó modorát, amelyet nagy megfigyelőképessége sok friss elevenséggel tölt meg. Festészete végig megőrizte alapvető sajátosságait. A szabadságharc bukása utáni búskomorságból lassan felépülve folytatta korábbi munkamódszerét, s még öregkorában is szépen elkészített mestermunkákkal bizonyította be egykori nagy hírét- nevét.



 
 

Barabás Villa - 1122 Budapest, Városmajor utca 44. •
Dream4SYS ERP Vállalati komplex infokommunikáció